empty

1988-ban születtem Siófokon, Magyarországon. A helyi zeneiskolában tanultam meg a fuvolázás, a szolfézs és a zeneelmélet alapjait. 15 éves koromban egy időre leraktam a fuvolát és gitározni tanultam, akkoriban főleg rock zenét hallgattam. A jazz zenével csak 18 éves koromban kezdtem el ismerkedni, amikor felvettek a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Jazz Zeneművészeti Szakközépiskolába, a tanárom Birta Miklós volt. A következő évben Budapestre költöztem és a Bartók Béla Konzervatóriumban folytattam tanulmányaimat, 2010-ben szakvizsgáztam jazz gitár szakon.

Ezután 3 évet töltöttem Spanyolországban, ahol újból a kezembe került a fuvola. Sokat játszottam, az anyagi bevételemet az utcazenélés biztosította. Csak ekkor értettem meg igazán, mennyire fontos számomra a zene. Az utcazenélés szabadságot adott, megengedhettem magamnak, hogy csak a zenélésre koncentráljak, gyakoroljak, fejlődjek. Körbeutaztam Spanyolországot, de ez mellett játszottam Dél-Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában, Lengyelországban, Csehországban, Dániában és Svédországban is.

2013 őszén Berlinbe költöztem, 2014 óta Tilmann Dehnhardtól jazz fuvolázni tanulok egy zenei képzés keretén belül. Berlin „európai kultúrfővárosként” kiváló hely különböző zenei stílusok megismerésére és kipróbálására.

Ezekkel a zenekarokkal játszottam: Angela Ordu and the Queensland Band, Marcos Dalelane Band, Afro Berlin High Orchestra, Groove Fabrik, https://soundcloud.com/groovefabrik/

Álomfa: www.alomfa.com

Karamintzios Trio www.karamintzios.com

Michi Hartmann and the Tenthausandsooons:www.tenthousandspoons.de

Jelenlegi zenekaraim:

Egyedül a saját zenémre koncentrálok. Szóló koncertezek, vagy Félix Komollal ( gitár, cselló, fuvola) illetve Daniel Schwarzwaldal ( zongora).

Tanítás:

A zenélés mellett a tanítás is nagy örömet nyújt. 2014 óta adok magánórákat, 2016 februárja óta pedig a Zauberklang Zeneiskolában tanítok.

A hosszú egészségügyi okok miatt tartandó szünet után, újból tanítok Berlinben és Liepében. (14715)

Következő koncertek

11.11.2017 19:00 Szóló koncert, Orosz este Liepében, in " Alte Brennerei", Breite Str. 41, 14715 Liepe

17.12.2017 Karácsonyi koncert, " Alte Brennerei" Breite Str 41, 14715 Liepe

6.7.2018 Nárcisz Német & Felix Komoll duó koncert, Musikwohnzimmer, Barnstorfer Weg 37, 18057 Rostock

Korábbi koncertek

14.07.201720:00 Michi Hartmann and the ten thousend spoons, Musikwohnzimmer, Rostock

19.05.201716:00 Michi Hartmann and the ten thousend spoons, Nachbarnschaftsetage, Wedding, Berlin

11.12.2016 20:00 Michi Hartmann and the ten thousend spoons, Kamine und Wein, Berlin

19.11.2016 Record release Konzert mit Eva Kyselka, Union Theather, Berlin

11.12.2016 20:00 Kamine und Wein, Michi Hartmann and the ten thousend spoons

11.06.2016 13:00-20:00 Sommerfestival Zauberklang and Healing Chants, Freiluftkino Friedrichshagen, 12587 Berlin https://www.facebook.com/events/876503315804866/

11.06.2016 21:00 Grove Fabrik - Tiefgrund, 10245, Laskerstraße 5, 10245 Berlin

31.05.2016 21:00 Grove Fabrik - Jam session, Hangar 49, Holzmarktstraße 15-18, 10179 Berlin

28.05.2016 -13:00-19:00 Nyilt nap a Kladowi zeneiskolában. Lehetőség a hangszerek kipróbálására, zenés programok. Ritterfelddamm 159 14089 Berlin

27.05.2016 - 15:00-18:00 Michi Hartmann and the ten thousend spoon, Osloer Straße 12, 13359 Berlin

09.05.2016-19:00: Hubble Festival, Berlin - koncert Groove Fabrik zenekarral: 23: 30, Urban Spree

23.04.2016 - 20: 00 Paul Hindemith Music zeneiskola jazz tagozatának koncertje: Werkstatt der Kulturen

23.04.2016 - 15:00 "Zauberklang Weltmusik" die Zauberklang Akustik Band, Am Göthepark 17a 15566 Berlin, Schöneiche

26.03.2016 20:00 Karaminztios Duó

Classic Rock Coffee Budapest, Corvin Sétány 2/C,1086 Budapest

16.03.2016 19:00 szóló koncert

Magyar Nagykövetség, Berlin

13.03.2016 18:00 Paul Hindemith Music zeneiskola jazz tagozatának koncertje

Prachtwerk, Berlin

5.03.2016 20: 00 Speak no Evil with Tone Jones (Ray Kaczynsky)

Werkstatt der Kulturen, Berlin

27.03.2016 19:00 Paul Hindemith Music zeneiskola jazz tagozatának koncertje

Cafe Olé, Berlin

29.01.2016 19:30 Álomfa koncert

Humboldt Könyvtár, Berlin

8.01.2016 Karamintzios Trio

Le Labo, Berlin

23.11.2015 19:30 Álomfa és Elisabeth Ruhe, Zhenja Oks

Pinellodrom, Dominicusstr 5-9, 10823 Berlin. CrossKultur Festival

1.11.2015 18:00 Álomfa

Tabor templom, Taborstraße. 17, 10997 Berlin

24.10.2015 21:00 Afro Berlin High Orchestra

B-flat, Berlin

17.10.2015 21:00 Afro Berlin High Orchestra

Das Edelweiss, Berlin

16.10.2015 20:00 Yuko Otomo & Steve Dalachinsky és Álomfa

Kühlspot Social Club - Lehderstrasse 74-76, 13086 Berlin

4.09.2015 20:00 Álomfa és Elisabeth Ruhe, Zhenja Oks

Osterkirche, Samoastr. 14, 13353 Berlin

10.07.2015 20:00 Marcos Coll band

Blues Festival, Budapest

30. and 31.05.2015 Álomfa - zenés program gyerekeknek

FEZ, Berlin

29.05.2015 15:00 Álomfa - zenés program gyerekeknek

Kleist Forum, Frankfurt Oder

25.05.2015 12:00 Karamintzios Trio

Karneval der Kulturen, Berlin

23.05.2015 20:00 Karamintzios Trio

Budapest Calling, Berlin

9.05.2015 20:00 Álomfa

Budapest Calling, Berlin

28.03.2015 20:00 Álomfa

Pierogarnia, Berlin

22.03.2015 15:00 Álomfa

PA 58, Prinzenallee 58, 13359 Berlin, Frühlingsfest "Wedding hilft !"

27.02.2015 20:00 Angela Ordu and the Quensland Band

Werkstatt der Kulturen, Berlin

4.02.2015 Thentausend Spoon with Michi Hartmann

Gloria Restaurant, Berlin

27.07.2014 16:00 Álomfa

Jazzfest Uckermark, www.uckermark-jazzfest.de

Újdonságok

Egy videó a berlini magyar nagykövetségi fellépésről:

Zenék: